Bár egy ideje rajongója vagyok a sorozatnak, és mostanában minden egyes rész után csak úgy ömlenek ki belőlem a gondolatok (a nem-BB rajongó barátaimnak már rég az agyára mentem), nem akartam bejegyzést írni hetente a sorozatról. Úgy gondoltam, most már meg tudom várni a sorozat végét vele, és így egy szép kerek összefoglalót írni. Nehéz volt kivárni, de elérkeztünk az IMDB szerint minden idők legjobb sorozatának végéhez.
A bejegyzést legjobb tudásom szerint megpróbálom két részre szedni: az elsőben általánosságban (szigorúan spoilermentesen) összeszedem, miért is imádtam meg szépen lassan a sorozatot, valamint, hogy miért érdemes mindenkinek elkezdeni. A bejegyzés második felében már spoileres elemzéseket fogok írni külön-külön a fontosabb dolgokról, különös figyelmet szentelve az 5. évadra.
MIÉRT K*RVAJÓ EZ A SOROZAT?
- Nem az... legalább is ez jutott először eszembe, mikor elkezdtem. "És ez 9.4 IMDN-n?!". Érdekes alapötlet volt, és izgalmas történet. Elég volt hozzá, hogy elszórakozzak rajta 45 percet, de valahogy nem láttam, hogy miért lenne ez ilyen zseniális. És itt jön az, hogy én nem az a "klasszikus BB rajongó vagyok". Engem ez a történet érdekelt, kíváncsi voltam, hogy mit hoznak belőle ki. De újra és újra közepes részeket láttam. Na nem úgy közepes, mint mondjuk a Szökés 4. évada :P ahhoz képest közepes, amennyire nagyszerűen meg volt írva történet, és amennyit ki lehetett volna hozni belőle. Így is szórakoztató volt, sőt, voltak képernyőre tapadós részek már az elején is, de nem szippantott be, mint pl a nagy rivális Trónok Harca.
Sokan azt mondják, hogy az 1. és 2. évad után a 3. visszaesés volt. Igazság szerint én itt kezdtem igazán "rajongóvá" válni. Mert hát mi is ez a történet? Természetesen ezt mindenki tudja:
Egy bukott kémia zseni, aki középsuliban tanít + gyógyíthatatlan tüdőrák = metamfetamin gyártás
És eközben ebből az emberből lesz ez.
Szerintem jogosan képzeltem el úgy a történetet, hogy a kis sufni droggyártó szép lassan feltornázza magát a ranglétrán, és egy komoly testi-lelki átalakulás kíséretében ő lesz Új-mexikó legnagyobb drogbárója.
És ehelyett mit kapunk: emberünk (Walter White) betársul egy sufni droggyártóhoz (Jesse Pinkman), és elkezdenek dolgozni. Aztán történik egy baj, amit egy csomó ideig tart megoldani. Miután megoldották, inkább felhagynak az egész biznisszel. Aztán Walter rájön, hogy mégis akarja csinálni, és ráveszi Jesse-t, hogy folytassák a sufni droggyártást. ÉS MÁR VÉGE IS AZ ELSŐ ÉVADNAK! A 2. évadban is eljátsszák ezt párszor, és minden újrakezdésnél nagyobb és nagyobb lehetőség pottyan az ölükbe. Nincs itt ranglétra, amit meg kéne mászni! És ez egy hatalmas csalódás volt. A 2. évadban volt egy kezdeményezés, hogy maguktól építik fel az alapoktól az egészet (és itt el is kezdtem lelkesedni), de ha jól emlékszem, két rész után megint jött a probléma, aztán a feladás, aztán az újrakezdés, csak nagyobb tétekkel. - És hogy miért nem hagytam abba? Egyrészt mert meg akartam várni, mire Water White-nak végre körszakálla lesz. Másrészt viszont a karakterek végig életben tartották a sorozatot. És EZ a lényege az egésznek. Mert hiába csapong a történet, a karakterek végig következetesek maradnak, és sebészi pontossággal kiszámolt jellemfejlődésük szemet gyönyörködtetően emeli magasba, vagy épp döngöli a sárba a karaktereket. Ebben rejlik a BB varázsa.
A 2. évad után rájöttem, hogy téved az, aki azt hiszi, hogy itt a droggyártásé a főszerep. Itt egyes egyedül Walter White és Jesse Pinkman átalakulásáé a főszerep. Az, hogy eközben mit csinálnak, mellékes. Ez egy színtiszta pszichodráma, amellyel a sorozatok között eddig nem találkoztam. - A legjobb példa erre ki más lenne, mint a nagy Heisenberg, a.k.a. Walter White? Egy középszerű sorsába beletörődött géniuszból betegesen nárcisztikus bűnözőzseni lett, mindössze egy év alatt. És hogy hogy? Csupa csupa racionális (vagy annak vélt) döntések útján. Persze ki lehet emelni egy-egy pillanatot mindegyik évadból (idő múltával egyre többet és többet), de nem lehet egyikre se azt mondani, hogy "igen, ez az a pont, ahol letért az útról". De ha így visszatekintve meg is találnánk, ott, abban a szituációban a néző is úgy érezte, hogy Walter a lehető legértelmesebb utat választja (khmm 3. évad legeslegvége...)
- A legutóbbi mondat vezette fel a következő pontot: a néző is együtt tud gondolkozni White-tal. A sorozat nézése közben mi is ugyanazt az utat járjuk be, amit a főszereplő is megtett. Ahogy ő megborzadt az első hulla láttán, úgy a néző is, és ahogy egyre jobban belegabalyodik főszereplőnk a drogbizniszbe, úgy vele együtt mi is egyre érzéketlenebbek lettünk a gyilkossággal szemben.
Máig él bennem élénken az emlék, hogy épp olyan kétségbeesetten nézem a Walter elé állított akadályt, mint ő maga. Együtt izgultam vele, együtt lélegeztem fel vele, mikor megoldódni látszott, vagy épp együtt zuhantam vele depresszióba, ha kiderült, hogy még sincs jó megoldás. - De muszáj itt megemlítenem egy nagy hibát is: a készítők szeretnek a jelenet alá a hangulatától gyökeresen eltérő zenét rakni. Ez piszkosul szórakoztató tud lenni, és nagyon stílusos.. egy ideig. De aztán azt vettem észre, hogy emiatt az esetlegesen drámaibb részeket nem tudom átérezni, mert pl egy keringő dallama megy alatta. Igen, szórakoztató, de az élményből elvesz.
Ezek tehát az összedobált listám, miért is érdemes legalább egy próbát tennie mindenkinek a jelenleg 9,5-ön álló sorozattal.
Innentől egy BB-szűz se olvassa tovább, sőt, az se, aki még nem látta az összes részt!! Jöhet az 5. évad vége ;)
Az 5. évad 14. része IMDB szerint 10/10. Tehát a közvélemény szerint itt csúcsosodott ki a sorozat. Nekem ellenben a megakadást jelentette. Amilyen zseniális volt az előző rész utolsó negyed órája, amennyire áll-leejtős lett a vége (red wedding színvonalat súrolt), annyira volt ez a rész közepes. Mármint persze, megrázó volt látni, hogy egy nap leforgása alatt hogy hullik darabokra az élete, de mindez egyenesen következett a 13. rész végéből. Hank (amúgy brutálisan jó) halála után a legközépszerűbb író is kb ugyanezt a részt írta volna meg. Nem volt benne semmi plusz, ami miatt mondjuk meg akarnám nézni még egyszer. Egyben legalábbis semmiképp.
Az mondjuk érdekes volt, hogy a sorozat kezdete óta most először, ha Walter vs. Skyler konfliktus van, egyértelműen Skylernek adtam igazat. Nem is értem, hogy Hank kiiktatása után miért hisz még mindig abban, hogy meg tudja oldani a dolgokat? Az első jelenetben a pénzét elveszik, a sógorát megölik, ő meg ezután 40 percen keresztül vergődik, és tehetetlenül nézi végig, hogy a láncreakció után az egyetlen lehetőség, ha mindent hátrahagyva elmenekül. Persze a végső telefonbeszélgetés zseniális volt, és nagyon ötletes is Walt részéről, de összességében, ha ki kell tennem ez és az előző rész közé a relációs jelet, toronymagasan jobbra értékelném a 13. részt.
Rá egy hétre kijött a 15 rész. Ugyanazt az ívet folytatja, ami már az előző részt jellemezte. A zuhanórepülés (nem minőségi, pusztán lélektani) lelassul, aztán egy ideig stagnál, majd a rész végére felhúzza az orrát, és elkezd határozottan emelkedni (aminek örömére végre felcsendül a theme teljes valójában, nem csak az az 5 másodperc, amit a főcímben hallhatunk). De maga a felemelkedés már az utolsó részre maradt.
Valahogy azonban ezt a részt is olyan esetlennek éreztem. Mintha Walttal együtt Vince Gilligan se tudta volna, mihez kezdjen ebben a helyzetben. A rész végére azonban eljutunk oda, amire már az 5. évad első részének első percétől vártak a nézők: Walt elindul a végső leszámolásra!
Ami még nagyon szúrta a csőröm, az Jesse kínzása volt. Mi a franc értelme van így megnyomorítani szegényt?! Dramaturgiailag semmi értelme nem volt pl a barátnője tarkón lövésének, csak még több fájdalmat okozott a legpozitívabb élő karakternek, és a neki szurkoló nézőknek. És semmit nem hoztak ki belőle a következő részben, csak azért tették bele, hogy benne legyen.
Na és akkor az utolsó rész. Zseniális! Nálam olyan élmény volt, mint a 13. rész vége, csak itt 55 percen keresztül. Sejthető volt, hogy felpörögnek az események, és szerintem ez nagyon jót tett az izgalmi faktornak. A végével nagyon nem vagyok kibékülve, se Walt, se Jesse lezárása nem tetszett. Walté azért nem, mert nem láttam abban a katarzist, hogy egy eltévedt golyó miatt lassan elvérzik. Jesse szálával meg az volt a gond, hogy oké, hogy megmenekül, de hova megy?! Sehova! Az élete kilátástalan maradt úgy is, hogy végre van egy autója. A szerettei meghaltak, érzelmileg örökre megnyomorították, valószínűleg nem fog jó véget érni az ő élete. (Az a végső száguldozás az autóval egyből azt juttatta eszembe, hogy rohan need for speedezni :D)
És akkor jöjjön az a rész, amikor úgy teszek, mintha nagyon értenék hozzá :)
Az általam elképzelt alternatív befejezés!
A 14. rész után bennem hamar kialakult egy elég határozott kép arról, hogy is lehet ezt a történetet innen lezárni. Van ugye ez a Walt, akinek látszólag megvan minden, amiért harcolt: rengeteg pénz, a törvénytisztelő élet álcája, és úgy néz ki, Hank elől is el tud menekülni. És ekkor BUMM egy nap alatt széthullik az egész! Kb 12 órával a viszonylagos boldogság után egy összedőlt életet, és egy kétségbeesett családot hátrahagyva kell elmenekülnie, új életet kezdenie.
Mit tenne ilyenkor az ember? Lehet, hogy klisés, de valószínűleg megőrül. Főleg, hogy ez a "bűnözővédelmi program" elég magányos dolog, így egyedül fog élni a gondolataival összezárva. És azok a hangok a fejében egyre erősebbek, és erősebbek lesznek.
Én a sorozatok lezárásait (legyen az filmsorozat, vagy tv sorozat) mindig úgy szeretem, amelyik nem marad meg egy résznek a többi közül (még akkor se, ha nagyon jó az a rész). Azt szeretem, ha az utolsó rész egy emléket állít a nagy egésznek, afféle oltárt az előzményeinek.
Az őrület és a hallucinációk jó ürügyet szolgáltatott volna arra, hogy újraélje az elmúlt két évet. Például egy szívbemarkoló lelkizést az odahallucinált Crazy-8-tel.
Ezeknek a hatására Walter úgymond visszatérne a gyökereihez, és megtisztulva, újra az 50 éves Walter White-ként térne vissza Új-mexikóba. Itt aztán természetesen minden rosszfiúval könyörtelenül leszámol, és kiszabadítja Jesse-t (ez a része teljesen megegyezik a sorozatban látottakkal, így azzal teljesen megvoltam elégedve). Persze a bűnbánat nem mentesít a bűn alól, ezért Walter nem élné túl a leszámolást (talán épp a rendőrök lőnék szitává). A végén meg megtalál a náciknál egy csomag kék kristályt, és a halála előtt végre egyszer kipróbálja a készítményét. Alatta meg persze megy a Crystal Blue Persuasion.
Lehet, hogy az én variációm gyengébb, mint a hivatalos, de mivel ez a saját szájízem szerint íródott, nekem ez jobban bejön :) de nektek mi a véleményetek? Mit szóltok ehhez a fanfic befejezéshez? Várom az olvasók hozzászólását :)
(bár, mivel eddig kemény 0 ember látogatott el ide - mivel ez az első komoly bejegyzésem, nem is csodálom :D - nem várok túl sok hozzászólást :P)
